08:49 Megérkezek a kilencórás vizsgára.

09:12 Megérkeznek a spanyol Erasmus-osok a kilencórás vizsgára.

10:18 Megérkezik a tanár a kilencórás vizsgára. Nem a megbeszélt terembe.

Nem is tudom, mikor ásítottam akkorákat, mint a 246-os terem, Militello cellája előtt ülve. A spanyolok érkeznek, zárva? Zárva. Várunk. Biztos ide volt megbeszélve, és ekkorra? Hát persze, hogy, tik is idejöttetek, nem? Akkor? Várunk. A spanyolokról semmi új nem derült ki, még a nevük sem, mert csak egymással beszélnek. A két srác elmegy kávéért. Ottmaradok a csajjal a padon, nézem. Látom én, hogy mindent megtesz, de sajnos nem szép. Szőke; ez jó pont, de a lába görbe, a mellye sekély; jótanács: nőiesség híján a sminkkel inkább csínján. A kecskerímeknél csak az elkeserítőbb, hogy a hazájáról írott dolgozatát telerakta képpel, hogy gyorsabban fogyjon az oldal. Hívást kap a két kávés sráctól, hogy egy másik terem előtt vár a többi mai vizsgázó. Feláll, rámnéz, azt mondja: „szinko”, majd elindul. Megint azt hitte, olaszul beszél, javítanám, hogy „csinkve”, de elsiet. Aztán az ötös terem előtt is várakoztunk egy sort, majd megjött Militello a fegyverhordozójával, és nekiálltak vizsgáztatni azt az emberhalmot, ami még múltkorról maradhatott. Egyszer aztán felnéz, itt vagyunk-e még mi, a speciálisak. Tény, hogy eltűntünk a látószögéből, mert ő lent volt a katedrán, mi nem fértünk oda, így a terem tetjén leültünk a földre. Na, akkor hajrá. Én jövök, mondom, nincs dolgozatom, felelnék. Válasszak egy témát. Ekkor mindenféle giccses effekttel kivilágítva a következő jelent meg lelki szemeim ábrándos kék egén:

Node az majd később jön, most először tételt kell, mert ugye kétrészes, az meg legyen Napóleon. Ezzel a témával nem lehet hibázni, nem különösebben szeretem (bár Talleyrand-t nagyon!), de tudok villogni könyvekkel, meg van a hátam mögött két Napóleon-múzeum is az elmúlt hónapokból. Elkezdem mondani szépen, nyelvvel döcögve az elején, jó, a középsikolás szintnél analitikusabban, és amennyire lehet, szakszókinccsel (bár ott helyben improvizáltam a „felperzselt föld – taktika” olasz fordítását…). Egyébként belémköthetett volna, mert szerintem tévedtem a Napóleon-ellenes koalíciók számozásánál, de tulajdonképpen történelmileg az nem is igazán fontos. Az eleje, meg a vége a fontos, ugye, a rekonstukció, mert miután Napóleon beint a világnak, onnantól egyértelmű, hogy ezt az angolok, oroszok, osztrákok, poroszok ha beledöglenek, sem hagyják, és a szerződések dátumai másodlagosak. Persze egy katonának, aki elesett mondjuk Jénánál, ezt lehetne magyarázni, egyrészt már halott, másrészt meg elküldene a fenébe, hogy akkor menjek én csatázni egyik kezemben bajonettel, a másikban a golyóimmal. Szóval elmondtam, azt mondja, jó, nagyon jó, mire rögtön beírta a nevetőötöst a librettómba.

Még tiltakozni sem hagyott, hogy tanárúr, a Cavour, vagy valami, hanem hívta a következő spanyolt, aki rögtön Felipe, rey, meg todos. Olaszul az Filippo, re, tutto, mormogok magamban, én igyekeztem odafigyelni, hogy Napoleonét mondjak olaszul, és ne Napóleont. Spanyolul beszél, negyedannyit tanult, és lefogadom, hogy ugyanazt a jegyet kapja majd, mint én. A Cavour életbe.

PunkCavour a húszas éveiben