Ez az egyik figura, akiről a halálhidas Rimini dolgozatát írom. Franca Valeri alkotta meg a karaktert a rádiókabaréban 1949-ben. Ha valaki látta Lattuada – Fellini közös rendezésében A varieté fényeit, ott volt egy szerep szerint magyar koreográfus (a szereplőt Micinek hívják, és elég feltűnő, mert egyáltalán nem magyar akcentussal beszél), na, azt ez a bige játszotta! Akkor még bige volt. Meg is tudom mutatni, olyan, mint egy Lagerführerin, és jól kiosztja a lányokat. Meg is érdemlik, mert kettő nincs egyszerre. 11:20-nál kezdődik a táncpróba.

(Itt mondja a kis könyvem 118-as lábjegyzete, hogy ez feltehetően egy Gisa Geert paródia, aki a korban bizonyára ismert koreográfus volt. Hogy a filmet nézve ezt honnét kellene bárkinek tudnia manapság, ugye, azt ne firtassuk. Ez a baj az aktualitásokkal.)

Megkérdeztem Rossellit, és nincs hely a koliban, így a litvánnak nincs szállása; lenne hostel, de az nem olcsó, és úgy, hogy ráadásul a vizsgáimat is ütné, már nem nagyon jönne. Ennek két oldala van:

1,  Végre visszaírt a főnökasszony, hogy Adorno vizsgája nyolcadikán lesz (Militello 10, Gioviale 14…). Így tuti nem tudnám elkísérni sehová, mert tanulnom kell. Az ugyan rejtély, miért van Adornonál vizsga, ha megírtunk két dolgozatot, meg lefeleltünk szóban évközben. Nyilván, hogy ne unatkozzunk.

2, A másik oldal viszont az, hogy Rosselli szerint most jöttek az új Erasmus-osok, és teltház van (ami egyébként nem látszik). Vegyük ugye példaképp Sercant, aki legutóbb az utcán hirtelen kimutatott valamire, hogy odanézz! Mi az, mit kell nézni? Nem látod?! Ott is van! Oda is nézek, ugyanúgy nem értem, mit kell nézni. Emberek! Emberek tartják az erkélyt! Nem fura? Ekkor leesett, hogy a historizáló ház atlaszaira gondol. Ez csak azért fontos az érvelés szempontjából, mert mióta itt vagyok, gyakorlatilag nem mozdult ki a szobából, és egész napját a Facebook előtt hódolva várja a márciusi órakezdést. Átjött egy idegen kultúrába, ahol a legkevesebb az, hogy bizarr kigyúrt kőpasasok tartják mások erkélyét, és inkább ül a virtuális etetőszékben, kvázi más, érdeklődőbb, lelkektől „elvéve” a helyet. A városból tulajdonképpen csak a menzát látta eddig, és bár nagyon aranyosan mondja, mint a szírek, hogy yani… [~nos/izé], de ettől még nem lesz helye a litvánnak.

Zenés vacsoránk volt. Nemcsak, mert a menza ajtaja fülsértően nyikorog, hanem mert az egyik konyhásasszony párhuzamosan énekelte az olasz „örökzöldeket” az amóreitália rádióval. Nem volt különösebben jó, de szép tapsot kapott, mert őt mindenki szereti. Mindenkihez van pár csevegő jó szava, ráadásul még dögös is a fehér köpeny alatt; legutóbb egy hosszúszárú csizma volt rajta, meg mindenféle kihívó holmi, szóval nem hazai lencsefőzelékszagú matróna.

Áthívott a lengyel egy kis barterüzletre, közben megkért, „ha már én úgyis értek hozzá”, véleményezzem, mert van egy kreatív ötlete, amit meg akar írni komédiának. Amennyire értettem, (mert elképesztő olasz igealakokat tud képezni) az az ötlet, hogy egy nagy bürokrata mennyországot képzel el, ahol a kulcsos gyerek Simon Péternek saját parkolóhelye van. Dohányozni tilos. De van a rossz angyal, aki csak füstöl. Az úristen meg ilyen nagy mennydörgő hangon viccel. És csak mondta, mondta tovább a semmit, hiába akartam diplomatikusan megszakítani. Amikor végre sikerült, mondtam, hogy az ötlet nem túl eredeti, de… - Nem eredeti? De miért nem?! Például mert minden második amerikai filmben szerepel, klisé. De azt akartam mondani, hogy nem eredeti ugyan, különben is, ma mi az, de jó stílusban még bármi lehet belőle. Aztán mondja tovább, minden egyes szava, mint a polipok szippantyúi, közben vihog. Az nem feltétlenül jó jel, ha te nevetsz rajta, mondom magamban, de adok még egy tanácsot: ne meséld el, hanem mutasd, írd, csináld, és majd eldől, insalla. Insalla, insalla, insalla. Az egész kellős közepén feltűnt a semmiből egy foltos cirmos, akit a lengyel következetesen Igornak hív. Mit csinál ez itt a harmadik emeleten? Kaját lejmol, majd mivel nem kapott, angolosan távozott a tűzlépcsőn a negyedikre. Ő megúszta ennyivel, én meg hallgathattam tovább a lengyel mennyét.