Vihar van, az égzengés ébresztett, de mire aztán rendesen felkeltem, már tiszta volt az ég. Volt annyi eszem még tegnap, hogy egy kicsit nyomozzak a többi diák után, mi a véleményük a hiánycikk könyvekről. És lám, siker, mert az egyik jólélek letette a fénymásolatokat a Carpe diem nevű fénymásoldában. Az is kiderült, hogy más, valódi olaszoknak még annyi gőze sincs a vizsgakövetelményekről, mint nekem, ami mit tagadjam, üdít. Pontos címet nem mondott a tag, aki letette a könyveket, csak a Sangiuliano út végén, azon az új helyen, amit Carpe diemnek hívnak, azt keressétek. Keresem, félúton – mintha csak október lenne – rámszakad az ég. Behúzódok egy kapualjba, mire még jobban rázendít. Amikor feladtam a reményt, hogy egy kicsit is alábbhagy, átszaladtam az első fénymásoldába, és pofátlanul megkérdeztem, hol van a másik, amit keresek. Csak kétszer mentem el mellette, sokba fájna egy nagyobb cégtábla, mi, Carpe diem? Mindkét könyv ott díszelgett viszont az asztalon. Azt, most, nekem, légyszí! Nagyon kedvesek voltak, és egyáltalán, hogy így végiggondolom, mióta itt vagyok, minden helyen kedvesen, mosolygósan fogadtak, még a fenti fazon is, pedig a konkurenciájához irányított át. Kinyomták, még borzalmas sárga színű fedlapot is kaptam hozzá, és örömmel jelentem, hogy ezt is ki lehet pipálni. Már csak meg kellene tanulni. Néztem a többi anyagot is az egyesítés előttről; amit odahaza annyival elintéztünk, hogy „voltak, és szívtak”, az itt 30 oldalban van kifejtve, kik voltak, és hányszor, hogyan szívtak, úgyhogy néhány kérdésben a nulláról indulok. És íme, Olaszország bosszúja: „Voltál a vizsgán? Voltam, és szívtam.”

Van azért jó hír is, ami lehet, hogy más előjelet kap jelen körülmények között: a kis herceg hetedikén jön látogatóba, és egy hétig marad. Pont azon a héten, amikor a vizsgáim vannak. Kínos. Továbbá kissé nyugtalanít, hogy a főnökasszonyom nem válaszol, és nem tudom, kell még vizsgáznom Adornonál, vagy sem.

A közértben beleütköztem valakibe, pont, mint a rossz amerikai filmekben; Romy volt az. Ő a hozzám legközelebb álló szicíliai, bár ez, ugye relatív. Olyan ködkép típusú leányzó, hol feltűnik, hol nem; utolsó emlékem róla, hogy eltűnt az ötvenhatos előadásom alatt. Bennem a meglepetés hatására átvette az irányítást Rezsőke, így két szótagon túl egyik szóban sem jutottam, semmilyen nyelven. Kérdezte, hogy ment az előadás, meg van-e vizsgám, neki is arra kellene most tanulnia inkább. Vele is, nem mondjuk a hentespultnál lógó fél disznók közt, vagy a dobozossörpiramis árnyékában, hanem pont a körömvágó ollók társaságában kell találkoznom, hogy kínosabb legyen. Beauty fantasy, ordít mindenhonnan, de csak a lábkörmömet vágom vele, mit kell romantikázni? Hajj.